Antibiotikum mentes, prémium libamáj előállításának, és az ehhez szükséges tenyésztés-tartástechnológiának a fejlesztését kezdte meg az INTEGRÁL Élelmiszeripari és kereskedelmi Zrt.; a projekt összköltségvetése több mint 1,4 milliárd forint – közölte a társaság kedden az MTI-vel.

A fejlesztés megvalósításához a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) Pluszban 831 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az INTEGRÁL Zrt. vezette konzorcium, amelynek a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem, valamint a Nemzeti Biodiverzitás-és Génmegőrzési Központ a tagja.

Hozzátették, a GINOP PLUSZ forrását az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.

A közlemény szerint a projekt azért fontos, mert a libamáj Magyarország kiemelkedő exportcikke, hungarikuma, de az állatjóléti előírások szigorodása és a különböző állatvédő mozgalmak jelentős kihívások elé állítják előállítását.

A töméses hízlalás kiváltására szolgálna a tömés nélküli libamáj előállítás, az erre vonatkozó termelési kísérletek azonban eddig eredménytelennek bizonyultak világszerte.

Ezért úgy vélték, a tömés és az arra történő előkészítés tenyésztés- és tartástechnológiai fejlesztése jelenthetné a megoldást. Mindez azt jelenti, hogy olyan libák tenyésztésére van szükség, amelyek antibiotikum nélkül, kíméletes tömés technológia vagy akár tömés nélkül is képesek a prémium minőségű libamáj előállítására.

A fejlesztésben a második lépés a tartási és takarmányozási rendszer finomítása és a madárinfluenza miatti szigorítások következtében alkalmazandó zárt tartástechnológia fejlesztése.

Gödöllőn és Kiskunfélegyházán zajlik a konzorcium által elindított projekt megvalósítása, amelyben 96 ember dolgozik. A közlemény szerint 2025-re valósul meg a beruházás.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

FARMER MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Farmer Magazint a közösségi média oldalakon is!