Az ukrajnai konfliktus jelentős hatással van a magyar mezőgazdaságra: az állattenyésztőket a gabona és a napraforgómag drágulása, a takarmányozási költségek növekedése, a kőolaj- és földgázellátással kapcsolatos bizonytalanságok pedig a növénytermesztőket hozzák nehéz helyzetbe. Az exportpiac átrendeződése viszont új piacokat nyithat meg a hazai termelők számára, illetve az agráriumban komoly problémát jelentő munkaerőhiány akár enyhülhet a Magyarországon tartósan letelepedők munkavállalásával – közölte a K&H Bank.

Tresó István, a K&H Bank agrárfejlesztési főosztályának vezetője a közleményben azt mondta:

Az ukrán export kiesésével később a hazai agrárcégek jelentősen növelhetik piaci részesedésüket például Csehországban vagy Lengyelországban, ahol hangsúlyos szereplő volt keleti szomszédunk.

Hozzátette, a jelenlegi árfolyamok mellett az exportpiacok bővülése segítséget jelenthet azoknak a gazdáknak, akik euróban fizetnek alapanyagaikért.

A K&H Bank keddi közleménye arra is felhívja a figyelmet, hogy a belső kereslet is nőhet az importot helyettesítő magyar termékek iránt, mivel a gyenge forint miatt egyre drágábbak az importált élelmiszerek.

A helyi forrásból származó beszerzések a külső tényezők miatt jelentkező kockázatot is ki tudják védeni.

A bank elemzése emlékeztet:

  • a világ napraforgómagolaj- és napraforgótáp-exportjának négyötödét, búzakereskedelmének 29 százalékát, kukoricakereskedelmének pedig 20 százalékát adja Oroszország és Ukrajna.
  • A konfliktus kirobbanása óta így előbbi két termény nagyjából 30 százalékkal, amíg a kukorica durván 10 százalékkal drágult.
  • Ezzel az állattenyésztők takarmányozási költségei jelentősen megnőttek, különösen azzal, hogy az etetésre szintén gyakran használt szója ára is jó 40 százalékkal emelkedett egy év alatt.

A K&H kkv bizalmiindex-kutatás eredményei szerint a mezőgazdaságban rendre megjelenő munkaerőhiány jelentősen enyhülhet, ha a Magyarországra érkező menekültek egy része tartósan itt marad, és dolgozni kezd – vélekedik a bank.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

FARMER MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Farmer Magazint a közösségi média oldalakon is!