A legnehezebb helyzetben is meg kell őrizni az élelmiszerbiztonságot, amihez magyar termékek vásárlásával a vevők is hozzájárulhatnak – mondta az agrárminiszter a Tesco Magyarországgal közösen tartott szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.

Nagy István szerint a vásárlói tudatosság azért különösen fontos, mert mind a magyar termelők megélhetéséhez, mind a fenntarthatósághoz hozzájárul.

A tárcavezető üdvözölte, hogy a vevők választását megkönnyítve egyre több áruházlánc kínál belföldön előállított élelmiszert, a Tesco például már kizárólag magyar akácmézet forgalmaz. Ha a méz esetében működik a fogyasztói tudatosság, akkor a többi terméknél is fog – fogalmazott.

Nagy István hangsúlyozta, hogy Magyarországon a méztől 20 ezer méhész megélhetése, a beporzástól pedig az élelmiszerellátás jövője függ. A méhek munkájától függ az élelmiszerellátás harmada, nélkülük az ökológiai egyensúly is felbomlana – tette hozzá.

A Tesco Magyarország vezérigazgatója megjegyezte, hogy beporzók nélkül üresek lennének a boltok polcai, a Tesco ezért nagyon fontosnak tartja a környezetvédelmet. Erre többek között fenntartható forrásból származó termékek forgalmazásával, vagy a műanyag csomagolások lecserélésével törekednek. Pálinkás Zsolt közölte, hogy a Tesco az akácméz mellett a többi mézfajtát is belföldről szeretné forgalomba hozni.

Nyitókép: MTI.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

FARMER MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Farmer Magazint a közösségi média oldalakon is!