A liba lehetett az első háziasított baromfi Kínában – írta a Sixth Tone című angol nyelvű kínai hírportál egy új tanulmányra hivatkozva.

Kínai és japán intézmények kutatóinak az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmánya szerint a libát Kínában mintegy hétezer éve háziasíthatták, vagyis az eddigi feltételezésekkel ellentétben korábban, mint a csirkét.

A csirke háziasításának ideje egyelőre vitatott, a kutatást vezető tudós szerint a legáltalánosabban elfogadott tudományos konklúzió az, hogy a csirke háziasítása legkorábban több mint kétezer éve történt Indiában.

A kutatók által vizsgált libacsontok korát szénizotópos technikával határozták meg. További módszerekkel pedig egyéb jellemzőket, például a madarak kimúlásakor betöltött korát tanulmányozták.

A csontokat a mai kelet-kínai Csöcsiang tartományban található kőkorszaki település helyszínén találták, ahol vadászatra és gyűjtögetésre, valamint részben földművelésre alapuló életmódot folytató emberek éltek.

A 232 csontmaradvány közül négy származott 8 és 16 hetes kislibáktól. A kutatók ennek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a kislibák a településen kelhettek ki, mert vadlibák nem éltek a közelben. A csontokban talált anyagokból azt állapították meg, hogy a libák a helyszínen termesztett rizzsel táplálkozhattak, ami eltér a vadlibák szokásaitól. A felnőtt példányok mérete pedig nagyjából egységes volt, ami szintén a fogságban tenyésztett állatok jellemzője.

Mint a Sixth Tone cikke rámutat, bár Kína világelső a libahús termelésében, egyáltalán nem tekinthető a kínai konyha fő hozzávalói egyikének. Csakúgy, mint a világ több másik országában, Kínában is a csirke a legelterjedtebb háztáji baromfi. A tanulmány vezető szerzője elmondta, a libák a kőkorszaki közösség számára sem jelentették az elsődleges húsforrást, ugyanis abban az időben a szarvas- és kacsahús fogyasztása volt gyakoribb.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

FARMER MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Farmer Magazint a közösségi média oldalakon is!