A mezőgazdaságban is egyre nagyobb szükség van korszerű technológiákra a fogyasztói, környezeti, gazdasági változások miatt – közölte a K&H szerdán az MTI-vel.

A klímaváltozás, a fogyasztói elvárások átalakulása növeli az igényt az új megoldások iránt, a termelésnek és feldolgozásnak környezetbarátabbá kell válnia – írták. A közlemény szerint a rendkívüli időjárási események ingadozó termésmennyiséget, ármozgásokat, jelentős növényegészségügyi problémákat okoznak, közben pedig nő a húsmentes, a biogazdálkodásból származó, valamint a helyben termelt élelmiszerek forgalma.

Csökkenteni kell továbbá az agrárium környezetre gyakorolt hatását, mert az EU következő, 2023-ban életbe lépő Közös Agrárpolitikájának céljai között már hangsúlyosak a fenntarthatósági törekvések

– tették hozzá.

Az állandó fejlődés igénye miatt a K&H agrárfejlesztési főosztályvezetője precíziós gazdálkodás helyett digitális mezőgazdaságról beszélt a közlemény szerint.

Tresó István a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseinek bejelentésekor a technológiai újítások mellett kiemelte a tudás jelentőségét is, mert jobb döntéseket – mint fogalmazott – csak az adatok rendszerezésével lehet hozni – közölték.

A K&H hetedik alkalommal díjazta a fiatal agrárhallgatók kutatásait. Az idei jelentkezők többek között a gazdaságokban keletkező hulladékok felhasználási lehetőségeivel, a nagyüzemi mezőgazdaság klímaváltozásra gyakorolt hatásával, a halgazdaságok takarmányozásának újragondolásával foglalkoztak. A pályázatokon eddig 336 hallgató vett részt, közülük 53-an összesen 8 millió forintot kaptak a kutatómunkájuk folytatásához.

A K&H abban bízik, hogy a támogatott munkák hozzájárulhatnak a hatékonyabb, biztonságosabb és fenntarthatóbb mezőgazdasághoz

– olvasható a közleményben.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

FARMER MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Farmer Magazint a közösségi média oldalakon is!