Az utóbbi években lassan, de folyamatosan nő a hazai halfogyasztás – mondta Nagy István hétfőn a halfogyasztást népszerűsítő sajtótájékoztatón, Budapesten a Központi Vásárcsarnokban.

Kiemelte, hogy a halfogyasztás növekedésének gazdasági szerepe is van, piacot biztosít a magyar haltermelőknek.

Hozzátette: az agrártárca azon dolgozik, hogy az egy főre jutó éves halfogyasztás tovább növekedjen, és minél nagyobb arányban kerüljenek az asztalra magyar halak, mert jelenleg a hazai halfogyasztás 81 százalékát importból származó termékek teszik ki.

A hazai haltermelők a karácsonyi időszakban értékesítik a teljes éves étkezési halmennyiség mintegy 40 százalékát, nagyobb haltermelők akár éves forgalmuk 60-70 százalékát is.

Az agártárca vezetője rámutatott arra, hogy a hazai halakat vásárlók hozzájárulnak az akvakultúra-ágazat megmaradásához, amely az ország számos területén fontos szerepet tölt be a vidéki népesség foglalkoztatásában.

A frissen piacra kerülő hazai halak fogyasztása környezetvédelmi szempontból is felelősebb döntés, mint a több ezer kilométerről fagyasztva idehozott tengeri halak vásárlása

– tette hozzá.

Nagy István szólt arról is, hogy az elmúlt években az ágazat jelentős figyelmet fordított a halhús minőségére. Ennek elismerése, hogy tavaly két magyar haltermék, a Szilvásváradi pisztráng és az Akasztói szikiponty után az idén további két termék, a Balatoni hal és a Szegedi tükörponty is megkapta az európiai földrajziárujelző-oltalmat.

Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) elnöke az idei hazai haltermelést közepesnek nevezte főleg a kedvezőtlen időjárási körülmény miatt. Hangsúlyozta, hogy ennek ellenére lesz elég hazai hal karácsonykor.

Elmondta, hogy Magyarországon a legnagyobb mennyiségben termelt halfaj a ponty, amelyből tavaly mintegy 12 ezer tonnát halásztak le a 26 ezer hektáron gazdálkodó tógazdasági termelők, a második legnépszerűbb pedig az afrikai harcsa, amelyből 4 ezer tonnát termeltek. Karácsonykor a ponty, az afrikai harcsa a legnépszerűbb a hazai fogyasztók körében, ezt követi a szürkeharcsa, a süllő, a busa.

A haltermelés értékesítésének növelésére tavaly a szervezet elindította a HalPéntek nevet viselő kampányt, annak érdekében, hogy legalább hetente egyszer fogyasszanak halat a családok. A www.halpentek.hu weboldalon létrehoztak egy karácsonyi halbolt keresőt, ahol többek között a termelői halárusító pontokat tüntették fel.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

FARMER MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Farmer Magazint a közösségi média oldalakon is!