A haltermelők ki tudják szolgálni a hazai karácsonyi halfogyasztási igényeket annak ellenére, hogy az előző évekhez képest elmarad az idei haltermés – közölte az Agrármarketing Centrum az MTI-vel.

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője a közleményben kiemelte, az éves fejenkénti 6,5 kilogramm átlagos halfogyasztás 40-45 százaléka jut erre az időszakra.

Emlékeztetett arra, hogy a “Kapj rá!halfogyasztást ösztönző kampány célja, hogy a korábbi, fejenkénti 5,4 kilogramm éves átlagos fogyasztás 20 százalékkal növekedjen. A program indulása, 2017 óta csaknem 5 millió embert értek el, és 77 ezer adag ételt kóstoltattak különböző rendezvényeken – ismertette.

Lévai Ferenc, a Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője a közleményben hangsúlyozta, az édesvízi halakat már most érdemes beszerezni, a halhús az otthoni fagyasztást is jól viseli. Az idei haltermés várhatóan elmarad a korábbi évektől mennyiségben, ugyanakkor biztonsággal lesz elegendő hazai ponty, harcsa, afrikai harcsa, busa is karácsonyra – jelezte.

A haltermelők működését az idén nehezítette a vízhiány, a kukoricaár, a gázolajár és a bérköltségek növekedése – mutatott rá a szóvivő. Ugyanakkor a szektor így is biztonsággal el tudja látni a hazai igényeket, süllőből és csukából a tervezettnél kisebb lesz a hozam, de mivel a MA-HAL tagjai önként korlátozták az exportot, ezekből a halfajokból is lesz idehaza kellő mennyiség – tette hozzá.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

FARMER MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Farmer Magazint a közösségi média oldalakon is!