Elültette a 100 ezredik fáját a 10 millió Fa Alapítvány, amely az április 22-i Föld napja alkalmából akcióhetet is hirdet.

A szervezet szerdai tájékoztatása szerint „az idén elmaradó ballagásokra gondolva, Kovács Gyula Tündérkertjéből származó őshonos gyümölcsfákat” ültetnek. A megmozdulás n,csütörtök a Föld napján veszi kezdetét.

A kizárólag önkéntesekből álló, 160 településen jelen lévő országos közösség támogatói között a cégek mellett megjelentek a helyi önkormányzatok és egy egyház is. A Gurulj a Fákért! elnevezésű kezdeményezésben az elektromos közösségi autózókat is a faültetés támogatására buzdítják.

A 2019-ben megalakult szervezet több tízezer önkéntese és 50-60 ezer követője hisz abban, hogy a klímaváltozásra faültetéssel lehet a leggyorsabban válaszolni. A járvány azonban lassította a tervek megvalósítását, a közösség tavaly nyáron egyszerre két kampányt is indított, hogy behozzák a lemaradást.

Az alapítvány összefogott Budapest e-carsharing szolgáltatójával is. A közösségi elektromos autót használók minden vezetéssel töltött perce után 1 forint érkezik a fák ültetésére szánt kasszába, amit a cég megdupláz. Az összegyűlt pénzből őszre tervezik a következő faültetést.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

FARMER MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Farmer Magazint a közösségi média oldalakon is!