A magyar díszkertészeti termékek versenyképes minőséget képviselnek mind a hazai, mind az európai piacokon – hangoztatta az agrárminiszter pénteken, a XVI. Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok megnyitóján a fehérvárcsurgói Károlyi kastély parkjában.

Nagy István rámutatott, hogy ennek hatására a magyar díszkertész ágazat csaknem 500 milliárd forintos árbevételt termel és 120 ezer munkavállalónak biztosít megélhetést. Ugyanakkor az is látszik, hogy a generációs kihívások és az elaprózódott piaci szerkezet az ágazat további fejlődését hátráltatja, ezért minden segítséget meg kíván adni a kormány ahhoz, hogy ezek a nehézségek megszűnjenek – tette hozzá.

A tárcavezető a rendezvénnyel kapcsolatban kiemelte: a meghívott díszvendégek, Horvátország és Franciaország kiemelten fontos a magyarországi díszkertész ágazat szempontjából, mivel meghatározták a hazai kertészet sarokpontjait, szakmai fejlődésének irányait is.

Mint elmondta, miután Festetics György gróf a keszthelyi Georgikon tanárait tanulmányutakra küldte Európa számos országába, utazásaik nem csak a híres magyar kastélyparkok fejlődését határozták meg a 19. században, hanem a magyar agrárium eredményei is átjárták Európa nagy gazdaságait. Ezek a történelmi kapcsolatok később aztán szoros partnerségi együttműködéssé fejlődtek, amely így van napjainkban is, amikor az éghajlatváltozásból, az emberi tevékenységből, vagy az élőhelyek átalakulásából fakadó nehézségekkel kell megküzdeni.

A házigazda, Károlyi Angelica elmondta, hogy az elmúlt tizenöt évben az előadások témái nagyban átalakultak az aktuális társadalmi problémáknak megfelelően, főleg a klímaváltozást és a munkahelyeket érintő témákban. Megjegyezte, hogy az első években a hangsúly inkább a történeti kerteken, a tájépítészeten, tehát a kevésbé gazdasági jellegű témákon volt, ma már kevésbé, de azért próbálnak egyensúlyt tartani „a hasznos és a szép között”.

Törő Gábor (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője örömét fejezte ki, hogy a kastélyt működtető alapítvány kuratóriuma folyamatosan kulturális és egyéb programokkal színesíti a teljesen felújított kastély életét. Bejelentette, hogy hamarosan megkezdődik Mórt a környező településekkel, így Fehérvárcsurgóval összekötő kerékpárút tervezése, a fejlesztés megvalósulása esetén pedig tovább nőhet a Károlyi kastély turisztikai vonzereje.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

FARMER MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Farmer Magazint a közösségi média oldalakon is!