Kormányzati beavatkozás nélkül több száz milliárd forintnyi kiesés lehetett volna a díszkertészeti ágazatban – mondta Orlóci László, Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének elnöke az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Az ágazat körülbelül 470 milliárd forintnyi teljesítményre képes éves szinten, ami beavatkozás nélkül 170 milliárdra csökkent volna Orlóci László szerint.

A szakmaközi szervezet elnöke megemlítette, hogy válságstábot hoztak létre, amely együttműködött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) és az Agrárminisztériummal a kormányzati lépések kidolgozása érdekében.

A szervezet elnöke fontosnak nevezte, hogy a mostani hosszú hétvégén, amikor anyák napja van, korlátozás nélkül nyitva lehetnek a virágüzletek. Ez jelentős segítséget jelent az ágazatnak – hangsúlyozta.

Orlóci László elmondta: több mint 100 ezer embernek ad munkát az ágazat, amelynek nagy részét érinti a válság. Főleg azért, mert ezek a hónapok jelentik az ágazat értékesítésében a fő szezont, sokan e néhány hónap bevételéből élnek egész évben – tette hozzá.

Nyitókép: Unsplash.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

FARMER MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Farmer Magazint a közösségi média oldalakon is!